Bundesliga: a Valencia szélsője a Dortmund új kiszemeltje – sajtóhír

Rock Péter
Rock Péter
újságíró, 2020 április 6. 13:40

A német élvonalbeli bajnokságban szereplő Borussia Dortmund együttese a nyáron jó eséllyel távozó Jadon Sancho pótlásán dolgozik: a sárga-feketék a Valencia fiatal futballistája, Ferrán Torres iránt érdeklődnek – tudta meg a Spox című portál.

A spanyol gárda jobbszélsője meghatározó szerepet tölt be Albert Celades vezetőedző gépezetében: a 20 esztendős játékos a jelenlegi idényben minden sorozatot figyelembe véve 35 találkozón kapott lehetőséget, ezeken hat alkalommal volt eredményes, valamint hét előkészítést is jegyzett.

Torres a Denevéreknél nevelkedett, a felnőttcsapatban 2017 novemberében debütált – értékét a Transfermarkt 50 millió euróra becsüli. A dortmundiak figyelése teljesen érthető, hiszen egyik legnagyobb sztárjuk, Sancho nagy valószínűséggel Angliában folytatja pályafutását a következő szezontól: az ő nevét leginkább a Manchester United alakulatával hozták szóba a közelmúltban.