Megvan, hol köthet ki a Spurs távozója – sajtóhír

F. Ádám
F. Ádám
újságíró, 2020 április 6. 18:00

Az olasz sajtó immár biztosra veszi, hogy az olasz bajnokság (Serie A) mely csapatában folytatja pályafutását a Tottenham csapatát elhagyni készülő rutinos hátvéd…

A La Gazzetta dello Sport információi szerint az Inter lehet a legnagyobb esélyes a Tottenham csapatától lejáró szerződésűként távozó Jan Vertonghen ingyenes nyári leigazolására, annak ellenére, hogy a riválisok közül az AS Roma és a Napoli is felsorakozott érte.

A 32 esztendős rutinos védő 2012 óta állt a Spurs alkalmazásában, és több mint 300 tétmérkőzésen viselhette az Észak-londoniak szerepelését, a tavaly BL-döntőig menetelő együttesben is alapember volt. Korábbi vezetőszerepe után viszont az aktuális idényben mindössze 19 bajnokin és három BL-mérkőzésen vették számításba. Ezt megelőzően hat évet töltött el az Ajax Amszterdamnál, ezen a két bajnokságon kívül máshol nem játszott.

Az olasz szaklap szerint a 112-szeres belga válogatott leginkább korábbi csapattársa, Christian Eriksen jelenléte miatt készül a milánóiakat választani.