Track & Race Sportügynökség Kft. - A sportrendezvény partner

Liverpool: Spanyolországból igazolnának középhátvédet! – Sajtóhír

Sajtóértesülések szerint a Liverpoolban is tervezik már, miképpen lehetne a csapat keretét még erősebbé tenni a következő idényben. Jürgen Klopp menedzser kérésére pedig egy középhátvéd érkezhet is az Anfield Roadra.

A spanyol lapok szerint Klopp a Sevilla 27 esztendős középhátvédjére, Diego Carlosra figyelt fel, aki még egy éve sem futballozik az andalúzoknál (2019 nyarán igazolták a Nantes együttesétől – a szerk.), de máris a klubváltás küszöbére kerülhet.

A transfermarkt.de által 40 millió euróra taksált brazil nem feltétlenül lenne olcsó mulatság a “vörösöknek”, pláne úgy, hogy Dejan Lovren, Joe Gomez vagy éppen Joel Matip személyében létszámban megvannak már most is ezen a poszton.

“Egyértelmű, hogy azzal, hogy a Sevillához szerződtem, hatalmas lépést tettem előre a karrieremben. Hogyan tovább? Biztos, hogy csak egy igazán nagy csapat kedvéért igazolnék el Sevillából!” – Idézi a Marca című spanyol sportnapilap Diego Carlost. aki bár a jövőjéről többet nem akart nyilatkozni, az általa elmondottak alapján a Liverpool pontosan egy olyan klub, amelynek hívására vélhetően el is hagyná a Ramón Sánchez Pizjuán stadiont.