Track & Race Sportügynökség Kft. - A sportrendezvény partner

Spanyolország: “1 millárd eurót bukhatunk, májusban szinte kizárt, hogy kezdeni tudunk!”

A La Liga első embere legutóbbi interjújában a koronavírus járvány gazdasági-hatásairól, valamint a szezon folytatására kijelölt, lehetséges forgatókönyvekről is beszélt.

“Ha csak a járvány gazdasági hatását vesszük figyelembe, a legrosszabb forgatókönyv szerint ha nem játszunk, a klubok nagyjából 1 millárd eurótól esnek el a bevételeket, a közvetítési díjakat, vagy a nemzetközi szereplésért kapott juttatásokat számítva.” – Idézi a goal.com a sportvezetőt, aki további számokat is közölt.

“Ha mondjuk nézők nélkül folytatnánk a szezont, a becsült veszteség 300 millió euró körül mozogna. Egyébként úgy számoltunk, hogy a járvány már most, egy hónap után is 150 millió eurós kárt okozott a kluboknak!” – Így Javier Tebas.

A La Liga elnöke ezt követően kihangsúlyozta, hogy mindannyiuk célja a bajnokság befejezése, majd lehetséges forgatókönyvekről is beszélt:

“Abban mindannyian egyet értettünk, hogy nem szeretnénk törölni a szezont. Bárki is beszél erről, az csakis személyes okokból teszi. A lehetséges forgatókönyvekről, amelyeket az UEFA-val történt egyeztetések után határoztunk meg, annyit mondhatok most, hogy az újrakezdéshez három dátumot jelöltünk meg: május 28; június 6 vagy június 28-a. Pontos dátumokról ezen felül felesleges beszélnünk, hiszen minden a hatósági döntésektől függ. Az biztos, hogy augusztus közepére mindenképpen lezárnánk az idényt, amely bármennyit is csúszik majd, minden kétséget kizárólag a 2020/21-es szezon programjára is nagy hatással lesz.”