Track & Race Sportügynökség Kft. - A sportrendezvény partner

A Liverpoolt illeti meg a PL trófea az UEFA elnöke szerint

Az Európai Labdarúgó-szövetség első embere mindenképpen odaadná a Vörösöknek a bajnoki címet érő serleget.


Az UEFA elnöke, Aleksander Ceferin úgy véli, hogy nincs olyan végkimenetel, amely alapján ne a Liverpool érdemelné meg a Premier League bajnoki címéért járó trófeáját.

A koronavírus-járvány miatt március közepe óta szünetelő angol bajnokság, brit sajtóértesülések szerint júliusban fejeződhet be zárt kapus meccsekkel, amennyiben azt a hatóság engedélyezi.

Az első helyen tanyázó Liverpool egészen elképesztő fölénnyel, 25 ponttal vezeti a tabellát a Manchester City előtt, aki egy mérkőzéssel játszott kevesebbet, de ha azt behúzzák a manchesteriek, még akkor is tetemes a fölénye Jürgen Kloppéknak. A Vörösök mindössze két győzelemre vannak attól, hogy 30 év után újra bajnokok legyenek.

“Nem létezik olyan forgatókönyvet, amely alapján ne a Liverpool nyerné meg a bajnoki címet. Ennek következtében, ha a koronavírus-járvány miatt nem is lehetne befejezni a Premier League szezont, akkor is a Liverpoolt illeti meg a trófea” –  nyilatkozta Ceferin.