Track & Race Sportügynökség Kft. - A sportrendezvény partner

Bizonytalan az MLS folytatása – KÖZLEMÉNY

A keddi napon az MLS vezetősége a koronavírus-járvány miatt felfüggesztett 2020-as szezonnal kapcsolatban újabb közleményt adott ki…

A március eleje óta tomboló világjárvány miatt az MLS új idényéből mindössze két fordulót tudtak megrendezni, azóta határozatlan időre felfüggesztették a bajnokságot, és továbbra is teljesen bizonytalan folytatás időpontja és mikéntje. Az MLS legutóbbi közleményéből kiderül, hogy akár csonka is lehet az aktuális szezon:

“Az MLS folyamatosan értékeli a koronavírus-világjárvány hatásait, hogy ez miként befolyásolja a 2020-as szezont. Korábban reménykedünk abban, hogy május közepén folytatódhatnak a meccsek, de ez ma már egészen valószínűtlen az egészségügyi szervezetek ajánlásai alapján. A célunk továbbra is az, hogy minél több mérkőzést le tudjunk játszani az idei szezonból. Noha jelenleg van elég szabad időpontunk az összes tervezett mérkőzés lebonyolítására, de kezd nyilvánvaló válni, hogy ez lehetetlen feladat lesz. Minden nap új dolgokat tudunk meg az egészségügyi szakemberektől és arra számítunk, hogy a következő hetekben körvonalazódhat, hogy mikor tudunk majd újra visszatérni a stadionokba. A folyamat során végig tájékoztatni fogjuk a szurkolókat a dolgok alakulásáról, egyúttal köszönjük a támogatást és a megértést ebben az egészen nehéz időszakban.”

Noha az Egyesült Államokban valamivel később jelent meg a járvány, mint Európában, mégis az USA-ban okozta eddig világszerte a legsúlyosabb károkat a koronavírus, hiszen az aktuális adatok szerint már 614 ezer fertőzöttet regisztráltak, és több mint 26 ezren vesztették életüket az országban.