Track & Race Sportügynökség Kft. - A sportrendezvény partner

A Real Madrid volt kapusa beszólt Messinek

A Real Madrid és a Liverpool korábbi kapusa, Jerzy Dudek az életrajzában arról írt, hogy ő hogyan látta Lionel Messit, amikor ellene játszott. 

Dudek négy évig volt a Real Madrid hálóőre Iker Casillas mellett 2007-től 2011-ig, de mindössze 12 mérkőzésen jutott lehetőséghez. Ettől függetlenül ő is ott volt az El Clásicókon, így közelről figyelhette meg a Barcelona argentin támadóját, Lionel Messit, a korábbi lengyel játékos azonban nem volt elragadtatva tőle.

“Messi sunyi volt és provokatív, ahogy az egész Barcelona és Pep Guardiola is. Mindig készen álltak arra, hogy provokáljanak minket, nagyon jók voltak ebben. Egyszer hallottam, ahogy Messi elég durva dolgokat mondott Pepének és Ramosnak, olyan dolgokat, amit el sem tudnátok képzelni egy ilyen csendes és elméletileg jó embertől.”

Dudek azért csapattársát, Cristiano Ronaldót is kritizálta kicsit, de azért mondott róla jó dolgokat is, illetve Raúlt sem hagyta ki.

“Cristiano Ronaldo tényleg arrogáns, de a színfalak mögött egy teljesen normális srác. Igazából az emberek mindig azt gondolják róla, amit látnak. Olyan volt, mint Raúl, önző, de nagyon versengő és egy igazi győztes. Mindketten inkább azt szerették, hogy ha a csapatuk 2-1-re nyer, de az ő góljaikkal, minthogy 5-0-ra győztek volna, de mások találataival.”