Track & Race Sportügynökség Kft. - A sportrendezvény partner

A holland másodosztály listavezetője perrel fenyegetőzik a bajnokság törlése miatt

A Holland Labdarúgó-szövetség (KNVB) törölte a holland első és másodosztály 2019/20-as szezonjának eredményeit, mivel a koronavírus-járvány miatt a kormány bejelentette, hogy szeptember 1-ig minden engedélyköteles rendezvény elmarad. A másodosztályt vezető SC Cambuur azonban nem tud belenyugodni a döntésbe.

A koronavírus-járvány miatt törölték a holland futballbajnokságok eredményeit, amelynek az egyik legnagyobb vesztese a másodosztályt vezető SC Cambuur csapata, akik 11 ponttal álltak a harmadik helyezett előtt, így szinte biztos volt a feljutásuk az első osztályba. A KNVB kompenzációt ígért nekik, és a második helyen álló, De Graafschapnak is, de a listavezető edzője, Henk de Jong szerint a helyzet teljesen méltatlan, és abban reménykedtek, ha már bajnokot nem is hirdetnek, a feljutás és kiesés kérdésében másképp döntenek.

„A holland sport szégyene, ami történt. Mindenki azt akarta, hogy a pályán dőljön el a feljutás kérdése, ne két-három ember határozzon a sorsunkról egy irodából. Ez egy nagyon szomorú döntés, ami életünk végéig kísérni fog minket. Keményen dolgoztunk, de elpusztították az álmainkat. Ez méltatlan és igazságtalan!”

Ard de Graaf, a csapat elnöke azt is elárulta, hogy perre mennek, ha kell, mert a kompenzáció mértéke nem fedezi sem a tévés jogdíjakat, sem pedig a bevételeket.