Track & Race Sportügynökség Kft. - A sportrendezvény partner

AS Roma: mindenáron megakarják szerezni a játékost – sajtóhír

A farkasok menedzsere és vezetősége nagyon megvan elégedve az angol bekkel, ennek következtében véglegesen leigazolnák őt.


Az AS Roma vezetőedzője, Paulo Fonseca, a szurkolók és a vezetőség is minden tekintetben elégedett a klubnál kölcsönben szereplő Chris Smallinggal. A 30 éves hátvéd a Manchester United csapatától érkezett a 2019/20-as idényre kölcsönbe, de a római együttes véglegesen megvásárolná az angol játékost, akiért 20 millió eurót kérnek a Vörös Ördögök. Azonban az olasz fővárosi együttes 30 millió eurót fog érte ajánlani a hírek szerint, ugyanis a Tottenham is szeretné őt megkaparintani és nem akarnak róla lemaradni.

A Spurs kifejezetten José Mourinho kérésre igazolná le a 30 éves középhátvédet, aki a portugál mester irányítása alatt kirobbanthatatlan volt a Manchester United kezdőjéből. A Roma pedig nem szeretne lemondani róla, éppen ezért is fizetne többet Smallingért, hogy még véletlenül se gondolkodjanak rajta a Vörös Ördögök, hogy kinek passzolják le játékosukat.

Smalling minden versenysorozatot figyelembe véve 28 mérkőzésen kapott lehetőséget Paulo Fonseca mestertől, ezeken pedig védő létére 2 gólt és 1 gólpasszt jegyzett, és emellett több alkalommal is kiváló teljesítményt nyújtott.