Track & Race Sportügynökség Kft. - A sportrendezvény partner

Phil Jones újabb Premier League csapatban próbálhatja ki magát – sajtóhír

A Szarkák a Vörös Ördögök sokat nélkülözött belsőhátvédjét akarják megkaparintani a következő átigazolási időszakban. 


Newcastle United felvette a kapcsolatot a Manchester United illetékeseivel Phil Jones átigazolását illetően, legalábbis angol sajtóinformációk szerint. A Szarkák a nyár folyamán valószínűleg nagy bevásárlást fognak tartani, ugyanis új tulajdonosa lett a klubnak, aki bajnokcsapatot szeretne faragni. Ennek a projektnek lehet a részese a 28 éves középhátvéd is.

A 27-szeres angol válogatott bekk nagyon kevés lehetőséget kap idén Ole Gunnar Solskjaer mestertől, ezért távozni szeretne, a mentőövet pedig bajnokságon belülről dobnák neki, ennek következtében országot sem kellene váltania, mint korábbi védőtársának, Chris Smallingnak.

Jones jelenlegi szerződése 2023-ig szól, értékét pedig 9 millió euróra becslik. A Manchester United nagyjából 15 millió euró ellenében elengedné őt a Szarkákhoz a brit források szerint.

A 27-szeres angol válogatott védő 2011-ben csatlakozott a Vörös Ördögökhöz a Blackburn Rovers csapatától közel 20 millió euróért. A közel 8 esztendő alatt a csapat színeiben 224 tétmérkőzést játszott le, ezeken 6 gólt és 10 gólpasszt jegyzett.