Track & Race Sportügynökség Kft. - A sportrendezvény partner

A Real Madrid játékosa szívesen játszana az MLS-ben

A Habfehérek támadója szerint egyre erősebb a tengeren túli bajnokság és nem zárja ki annak a lehetőségét, hogy oda igazoljon.


A Real Madrid szélsője, Gareth Bale körbeudvarolta az Észak-amerikai labdarúgó-bajnokságot, azaz az MLS-t. Elmondása szerint évről évre egyre erősebb a bajnokság, ennek következtében a jövőben szívesen kipróbálná magát a tengerentúlon. Hozzátette, hogy legkedveltebb nyaralóhelye nem mást, mint Los Angeles, ahol kiváló golfpályák is vannak.

“Kifejezetten kedvelem az MLS-t. Rendkívül sokat erősödött az évek során. Amikor az előszezonban ide jövünk játszani, a mérkőzések mindig nehezek, a színvonal egyre magasabb. Ez egy felfelé ívelő bajnokság, úgy vélem, számos játékos szeretne most Amerikába szerződni és ott játszani. Engem is határozottan érdekel”nyilatkozta a Királyiak játékosa.

Bale már tavaly nyáron kis híján elhagyta a a spanyol gigász, ám végül a Kínai kaland elmaradt. A 30 éves walesi játékost 2022-ig szóló szerződés köti a Real Madridhoz, így aki igényt tart a szolgálataira, annak mélyen a zsebébe kell nyúlnia.