Track & Race Sportügynökség Kft. - A sportrendezvény partner

Skócia: újra mezgyártót váltanak Gerrardék

Lassacskán túl van a klub történetének talán legviszontagságosabb évtizedén a Glasgow Rangers. A skót rekordbajnok a harmadik ligába való száműzetése mellett komoly pénzügyi válságot is megélt. Ennek folyományaként pedig egymásnak adták a kilincset a különböző szponzorok az elmúlt években.

A Rangers az elmúlt években már viselte a Diadora, az Umbro, a Puma és a Hummel sportszereit. A kékmezes együttes szerződése az utóbbi céggel a szezon végeztével lejár. A legfrissebb hír szerint új beszállítójuk egy liverpooli gyártó lesz, mégpedig a Castore. A 2016-ban alapított cég egyelőre ismeretlen részletek mellett lépett partnerségbe a Rangers-szel. A Castore elsősorban luxus ruházati termékeket gyárt, elsősorban golfhoz és teniszhez. A nagykövetük (aki egyben tulajdonos is) a kétszeres Grand Slam-győztes teniszező, Andy Murray.

A Rangers kereskedelmi és marketing igazgatója, James Bisgrove így nyilatkozott:

„A klub hihetetlenül izgatottan várja az új garnitúra bemutatását a Rangers szurkolóinak és a kiskereskedelmi partnereknek. Hamarosan világszerte. Ez egy új korszak kezdete lesz a klub kiskereskedelmi üzleteinek. A partnerség jelentős előrelépést jelent a Rangers közelmúltbeli történetében.”

– nyilatkozta a szakember.