Track & Race Sportügynökség Kft. - A sportrendezvény partner

Bruno Fernandes az egykori Barcelona klasszist magasztalta

A Vörös Ördögök januárban igazolt középpályása, a katalánok világ-és Európa-bajnok játékosát dicsérte.


A Manchester United középpályása, Bruno Fernandes, a Barcelona korábbi világklasszis játékosát, Andrés Iniestát magasztalta. Szerinte a spanyol gigász egykori kiválósága nagy hatással volt rá, és ő az akinek a játékát le szeretné másolni legszívesebben, nyilatkozta egy kérdezz-felelek során a manchesteri együttes hivatalos oldalán.

“Akinek a játékát csodáltam, és akit követni akartam, az Iniesta, mert ő elegye volt a belső középpályás és az irányító posztnak. Ezen a területen lehetnék még sokkal jobb. Olyan játékos, aki mindig szereti, ha nála van a labda, és aki mindig képes felvállalni a rizikósabb döntéseket is. Szerintem ebben Iniesta volt a világ egyik legjobbja. Hihetetlen számomra, hogy Iniesta Aranylabda nélkül fogja befejezni a karrierjét. Azok után, hogy mennyi mindent megnyert, ezt nehéz megértenem.”

Emellett elmondta, hogy ő maga egy harcos, minden mérkőzés egy csata a számára. Legalábbis azt felelte arra a kérdésre, hogy hogyan jellemezné magát, mint játékos.

“Harcos, mert számomra minden mérkőzés egy csata. Ki kell menned a pályára és le kell győznöd az ellenfelet. Minden tisztelettel együtt, mert az ellenfeledet tisztelned kell, de le kell győznöd. Ha ez nem sikerül, ők győznek le titeket. Nem számít, ki áll veled szemben. Ha a barátod – mert van néhány barátom a PL-ben –, akkor ellene, nem számít. Abban a pillanatban én leszek a lehető legnagyobb ellenségük”