Track & Race Sportügynökség Kft. - A sportrendezvény partner

Háromgólos győzelemmel készült a folytatásra a Ferencváros – videóval

Az FTC szombaton edzőmeccset játszott az NB I-be a következő szezonban visszatérő, a mostani idényben Magyar Kupa-elődöntős MTK ellen. Az élvonalban vezető Fradi szűk félóra alatt került 3-0-s előnybe. A Ferencváros a tervek szerint május 23-án pótolja a Debrecen elleni elhalasztott bajnokiját, míg az MTK-ra a Honvéd elleni kupaelődöntő első felvonása vár aznap.

A 8. percben Isael sarokkal hozta ziccerbe Lodicót, majd pillanatokkal később Botka jobb oldali beadása után Skvarka fejelt a kapuba. Az első fél óra végéhez közeledve egy tetszetős ferencvárosi támadás során Isael, Somália, Skvarka, Boli volt a labda útja, utóbbinak már csak a kapuba kellett passzolnia, majd az elefántcsontparti támadó Botkának adott gólpasszt. A szünetben sort cserélt az FTC, amely ezt követően újabb gólt már nem szerzett, nem úgy az MTK, amely egy szöglet utáni Baki-fejessel szépített.

Felkészülési mérkőzés
FTC – MTK 4-1 (4-0)
Gólszerzők: 
Lodico (8.), Skvarka (10.), Boli (29.), Botka (31.), ill. Baki (58.)