Track & Race Sportügynökség Kft. - A sportrendezvény partner

Az angol lapok szerint a Liverpool is érdeklődik Szoboszlai iránt

Nem éppen kis hír jelent meg ma az angol Daily Mail hasábjain, hiszen állításuk szerint Szoboszlai Dominik a Liverpool célkeresztjébe került.

Az angol lap információi szerint a Liverpool fontolóra vette, hogy leigazolják a magyar válogatott és az RB Salzburg 19 éves középpályását, Szoboszlai Dominikot. A játékos vételárát 26 millió fontra becsülik, és a Bajnokok Ligája tavalyi győztese mellett a hírek szerint az Arsenal, a Borussia Dortmund és az RB Leipzig is érdeklődik utána.

Szoboszlai a BL csoportküzdelmében hívta fel magára Jürgen Klopp figyelmét, amikor a Salzburg egy nagyszerű mérkőzésen 4-3-ra maradt alul az Anfield Roadon, majd az utolsó fordulóban hazai pályán 2-0-s vereséget szenvedett.

A Liverpool a januári átigazolási szezonban már lecsapott Szoboszlai klubja, a Salzburg egy másik tehetségére, akkor 7,25 millióért szerezte meg a japán Minamino Takumit, aki azóta egy FA Kupa-mérkőzésen mutatkozott be új csapatában.