Track & Race Sportügynökség Kft. - A sportrendezvény partner

UEFA: az elnök szerint elsietett döntés volt a francia bajnokság lezárása

Az Európai Labdarúgó-szövetség (UEFA) elnöke nem ért teljesen egyet a franciák döntésével.

Alexander Ceferin, az UEFA elnöke legutóbbi interjújában arról beszélt, hogy nem lett volna szabad Franciaországnak ilyen hamar meghoznia a döntést a futballbajnokságaik, így a Ligue 1 lezárásával kapcsolatban is.

“Számomra ez túl korai döntés volt, amelyet tiszteletben tartok, de minket nem kérdeztek meg róla, a francia hatóságok határoztak így.”

– fogalmazott az UEFA első embere a beIN Sportsnak adott interjúban.

Mint ismeretes, a francia első osztály küzdelmeit 28 forduló után március közepén függesztették fel a koronavírus-járvány miatt, majd április végén a futballszövetség bejelentette, hogy a bajnokságot lezárja. A bajnok a PSG lett, a Toulouse és az Amiens – amely bírósághoz fordult – kiesett, a másodosztályból pedig a Lorient és a Lens jutott fel az élvonalba.