Track & Race Sportügynökség Kft. - A sportrendezvény partner

Rengeteget gondolkodik az UEFA elnöke a folytatáson

A nemzetközi szövetség (UEFA) elnöke a bajnokságok folytatását illetően elárulta, hogy nem számít jelentős változásokra a koronavírus-járvány után…

Az UEFA első embere, Aleksander Ceferin elárulta, hogy a nehéz helyzet sok álmatlan éjszakát okozott számára:

“Rengeteg problémába ütközik a versenynaptár átalakítása, emellett sok-sok milliót, több tucat milliót veszítünk. Ilyenkor nehéz elaludni éjszaka.”

Ennek ellenére a szlovén elnök nem számít arra, hogy megváltozik a labdarúgás, amikor az élet visszatér a normális kerékvágásba. Azt viszont megjegyezte, hogy a pénzügyi fair play szabályát igazítani kell majd az „új időkhöz”. Hozzátette, mindenképpen modernizálni szeretné a versenyegyenlőséget segítő szabályt, de ez egyelőre nem a közeljövőben fog megtörténni. Egyik lehetséges újításként említette a „luxus adó” bevezetését.

A világméretű koronavírus-járvány következtében március elején állt le a legtöbb bajnokság. A topligák közül egyedül a német Bundesliga kezdődött újra az elmúlt hétvégén, de a következő hetekben több, kisebb bajnokságban is újraindulhat a küzdelem. Ugyanakkor az angol, az olasz és a spanyol klubok csak a napokban kezdték újra a csoportos edzéseket, és egyelőre a folytatást illetően csak tervek léteznek…