Track & Race Sportügynökség Kft. - A sportrendezvény partner

Haaland még egy darabig marad, ahol van

A nemzetközi sportsajtó nagyon szeretné már most eladni Haalandot egy topcsapatnak, de a németek meg fogják tartani a Norvégot még 1-2 évig.

Erling Haaland a most futó szezonban a semmiből tűnt fel és söpört végig  a profi futball világán. A Red Bull Salzburg tehetségeként nem csak a bajnokságban, hanem a BL-ben is elképesztő mennyiségben szórta a gólokat, aminek köszönhetően a télen meg is szerezte őt a Borussia Dortmund. A Bundesligában sem fukarkodik a gólokkal a 19 éves támadó: 9 meccsen 10 gólja van, a teljes szezonban pedig (mindkét csapatának minden tétmeccsét figyelembe véve) 34 mérkőzésen 41 találatnál tart. És a szezonnak még nincs vége.

Nem csoda, hogy sorba állnak érte a világ legnagyobb klubjai, élen a Real Madriddal. A norvég azonban már télen is igazolhatott volna sztárcsapathoz. Sokáig úgy nézett ki, hogy a Manchester Unitedhez szerződik, ahol honfitársával, Solskjaer-al dolgozhatott volna együtt. Ő azonban a fokozatos fejlődés és a sok játéklehetőség mellett döntött, ami egy ami egy gondosan megtervezett karrierutat feltételez a részéről. Már csak ezért sem lenne érdemes mindössze fél szezon után elköszönnie a Dortmundtól, hiszen ha a nagy fizetés és a sztárstátusz vonzaná, már eleve ott lehetne a Premier League-ben. És az utóbbiból így sem szenved hiányt.

A Standard viszont arról ír, hogy valójában csak 2022-től lehet majd elvinni őt a Dortmundtól. A szerződése 2024-ig szól, viszont a kivásárlási ára majd csak ’22-től lesz aktív: vagyis akkor már ki lehet őt vásárolni 75 millió euró ellenében. Éppen ezért jó eséllyel 2 évig maradhat még Dortmundban, de 1 szezonon keresztül biztosan.

Florentino Perez az előző hétvégén telefonon gratulált a Borussia 4-0-ás, Schalke elleni sikeréhez Joachim Watzkénak, a német klub igazgatójának. A Real Madrid első embere korábban már hosszasan udvarolt a Dortmundnak, ám a koronavírus miatt ezek a beszélgetések egy darabig szüneteltek. Haaland megszerzése pedig lényegében el lett halasztva.

A norvég tinit képviselő Mino Raiola korábban arról nyilatkozott, hogy szeretné még egy játékosát a Real Madridhoz juttatni. A Királyiak viszont Haaland helyett úgy tűnik, hogy inkább Kylian Mbappe szerződtetését erőltetik majd a nyáron. A Haaland-üzlet halasztása pedig azt is jelentheti, hogy Jovic kaphat akár még egy szezont a bizonyításra.