Track & Race Sportügynökség Kft. - A sportrendezvény partner

Újabb belga válogatott védőt szeretne soraiban tudni a Tottenham – sajtóhír

A Spurs árgus szemekkel figyeli a Ligue 1 címvédőjének a hátvédjének a sorsát, aki ingyen megkaparintható lesz a nyár folyamán.


Tottenham felvette a kapcsolatot a Paris Saint-Germain játékosával, Thomas Meunierrel, aki hiányposztra érkezhet a londoni klubhoz. A belga védő kontraktusa le fog járni június 30-al a francia éllovassal, ennek következtében ingyen távozhat a következő átigazolási időszakban.

A 28 éves szélső védő 2016-ban érkezett a francia fővárosba a Club Brugge csapatától 6 millió euróért, azóta pedig szépen folyamatosan a kezdőcsapat oszlopos tagjává nőtte ki magát. Emellett az egyik legjobb igazolásnak titulálták, ugyanis aprópénzért sikerült őt megszerezni a többiekhez képest, mégis kiváló teljesítménnyel rukkolt elő hétről-hétre. Jelenlegi piaci értékét közel 25 millió euróra becsülik.

A PSG színeiben minden versenysorozatot figyelembe véve 128 mérkőzésen kapott lehetőséget a 40-szeres belga válogatott hátvéd, amelyeken 13 gólt és 21 gólpasszt jegyzett védő létére.

Azonban a Tottenhamnek folyamatosan résen kell lennie, hiszen a rivális Manchester United és a Borussia Drotmund is szeretné őt szerződtetni, de az AC Milan is szívesen tudná a soraiban Meuniert.