Track & Race Sportügynökség Kft. - A sportrendezvény partner

Bundesliga: a Leverkusen nyerte a rangadót, már a harmadik helyen állnak!

A német bajnokság 27. fordulójának szombati játéknapján több szoros meccset is rendeztek – köztük egy rangadót a Leverkusen és a Gladbach főszereplésével.

A tabella harmadik helyéért csatázik a Bayer Leverkusen és a Gladbach, most pedig egymás ellen mérethették le erejüket a felek. A múlt héten mind a két együttes sima győzelmet aratott, így nagy önbizalommal várhatták a rangadót. A Mönchengladbach hazai pályán visszafogottan kezdett. A Leverkusen volt aktívabb, náluk volt többet a labda, a 7. percben pedig még a vezetést is meg tudták szerezni Havertz révén. A német támadó remek szezont fut, sztárcsapatokkal tárgyal, ezen a délutánon pedig a mezőny egyik legjobbja volt. A csapatok nehezen találták a fogást a másikon, különösen a Borussiára volt ez igaz. Rose együttese az első félidőben nem érzett rá a ritmusra, egészen a szünetig kellett várni a javulásra.

A fordulást követően a fehér mezesek találtak némi lendületet és az 52. percben Thuram révén egyenlíteni is tudtak. 5 perccel később azonban ismét Havertz köszönt be és a duplájával továbbra is nyeregben volt a Leverkusen. Sőt, a 81. percben Sven Bender találatával 3-1-re változott az eredmény – a vendégek összességében sima győzelmet arattak. Voltak kihagyott lehetőségek mindkét oldalon, akár komolyabb ziccerek is, de a Bayer sikere megérdemelt. Meg is előzték ezzel a Gladbachot a táblázaton és átmenetileg a harmadik helyet foglalják el.

A Sallai Rolanddal a kezdőben felálló Freiburg szintén nagy lehetőség kapujában volt: hazai környezetben játszhattak a csapnivaló szezont futó Werderrel. A 19. percben azonban a vendégek kerültek előnybe, akik ezt végül simán meg is tudták tartani. A Freiburg nem tudott eléggé dominálni és ennek vereség lett a vége. Így maradtak a 7. helyen, miközben az előttük álló Wolfsburg kikapott a Dortmundtól. A Hoffenheim is botlott: a sereghajtó Paderborn ellen hullajtottak el két pontot. Már az első 10 percben született két szép találat, amivel ki is alakult az 1-1-es végeredmény. Ez pedig természetesen egyik félnek sem jó.

Borussia Mönchengladbach – Bayer Leverkusen 1-2
G.: Havertz (7., 58. – büntető), Thuram (52.), Sven Bender (81.)

Paderborn – Hoffenheim 1-1
G.: Skov (4.), Srbeny (9.)

Freiburg – Werder Bremen 0-1
G.: Bittencourt (19.)

A 27. forduló eddigi eredményei:

Hertha – Union Berlin 4-0
Borussia Mönchengladbach – Bayer Leverkusen 1-3
Paderborn – Hoffenheim 1-1
Freiburg – Werder Bremen 0-1
Wolfsburg – Borussia Dortmund 0-2

A 27. forduló további programja:

Szombat: 18:30 Bayern München – Eintracht Frankfurt (Tv: Sport1)
Vasárnap: 13:30 Schalke – Augsburg (Tv: Sport1)
15:30 Mainz – RB Leipzig (Tv: Sport1)
18:00 Köln – Düsseldorf (Tv: Sport1)

A bajnokság aktuális állása

A góllövőlista élmezőnye

A táblázatokért köszönet az Eredmenyek.com-nak!