Track & Race Sportügynökség Kft. - A sportrendezvény partner

Bundesliga: Kimmich mesés gólja döntött a német Klasszikuson – videóval

Lejátszották Bundesliga 2019/20-as szezonjának második “Der Klassikerjét”, és ezt is a Bayern München nyerte meg, ám most csak egyetlen góllal, ami viszont igazán szépre sikeredett. A bajorok voltak kisebb fölényben a mérkőzésen, de azért a Dortmundnak is megvoltak a helyzetei. A Bayern ezzel már hét pontos előnnyel áll a német bajnoki tabella tetején.

Nagyon aktívan kezdte a Dortmund a mérkőzést, és már rögtön az első percben helyzetbe is kerültek, amikor Haaland lövését Boatengnek a gólvonalról kellett kirúgnia. A 10. percben már be is találtak a hálóba Hazard révén, de ezt les miatt érvénytelenítették. Jó iramú volt az első félidő, és a 11. percben a münchenieknek is volt egy helyzete, de Bürki még időben menteni tudott Müller elől. Ezt követően szépen lassan el is kezdte átvenni az irányítást a vendég csapat. A 19. percben az első perces helyzethez kísértetiesen hasonlító ziccert láthattak a nézők, csak épp most a másik oldalon: egy szép támadás végén Gnabry lőtt kapura, a labdát pedig most Piszczek rúgta ki a gólvonalról. A 23. percben ismét veszélyeztetett a Bayern München, de Coman lövését Bürki szépen védeni tudta. Ezt követően többet volt a Dortmund a vendégek kapuja előtt, de az utolsó passzokat rendre elrontották. A 40. percben a bajorok álltak közelebb a gólhoz, amikor Goretzka távoli lövését kellett bravúrral védenie Bürkinek. Végül mégsem zárult gól nélkül az első játékrész, mivel a Bayern a 43. percben megszerezte a vezetést egy csodálatos góllal: Coman passzolta vissza a labdát Kimmichnek, aki jól látta meg, hogy Bürki kint áll a kapujából, majd nagyjából 18 méterről finoman alányúlva a kapus feje fölött lőtt a hálóba.

A második félidőben sem változott a játék képe, továbbra is a Bayern játszott fölényben, a Dortmund pedig nem igazán találta a játékát, hiába cserélték be Sanchót is a szünet után. Az 53. percben megint hatalmasat kellett védenie Bürkinek, amikor Müller passza után Goretzka célozta meg a jobb alsó sarkot. Az 59. percben azonban már egy egyenlítési lehetőséget láthattak a nézők, amikor egy középre passzolt labdánál Boateng elcsúszott, majd Haaland próbálkozhatott, de a játékszer a védő a könyökéről szögletre pattant. A 72. percben ismét a fiatal norvég támadóra terelődött a figyelem, ám nem egy gólhelyzet miatt, hanem mert a lábát húzva le kellett sétálnia a pályáról. A 75. percben a hazaiak jöhettek jó helyről szabadrúgással, de Guerreiro lövése pontosan Neuer kezében landolt. A 81. percben megint közel állt a Dortmund az egyenlítéshez, most Dahoud próbálkozott távolról, de a német kapus bravúrral védett. A 82. percben az eddig kicsit észrevétlen Lewandowski is bemutatkozott, amikor eltalálta a jobb kapufát. Az utolsó percekben még azért próbálkozott a hazai csapat, de igen erőtlenül, és végül a lefújásig már nem változott az eredmény.

Borussia Dortmund-Bayern München: 0-1 (0-1)
Helyszín: Signal Iduna Park (Dortmund) Vezette: Tobias Stieler
Gólszerzők: – ill. Kimmich (43.)
Sárga lap: Hummels (13.), Dahoud (67.) ill. Müller (66.), Davies (74.)
Kiállítás: – ill. –

Borussia Dortmund: Bürki; Piszczek (Götze, 80.), Hummels, Akanji; Hakimi, Dahoud (Witsel, 86.), Delaney (Can, 46.), Guerreiro; Brandt (Sancho, 46.), Haaland (Reyna, 72.), Hazard Vezetőedző: Lucien Favre 

Bayern München: Neuer; Pavard, Boateng (Lucas Hernandez, 85.), Alaba, Davies; Kimmich, Goretzka; Gnabry, Müller, Coman (Perisic, 73.); Lewandowski Vezetőedző: Hansi Flick

A 28. forduló további programja:

Kedd:

20:30 Eintracht Frankfurt–Freiburg (Tv: Sport 1)
20:30 Bayer Leverkusen–Wolfsburg (Tv: Sport 2)
20:30 Werder Bremen–Borussia Mönchengladbach

Szerda:

18:30 RB Leipzig-Hertha BSC (Tv: Sport 1)
20:30 Union Berlin-Mainz (Tv: Sport 1)
20:30 Düsselforf-Schalke 04 (Tv: Sport 2)
20:30 Hoffenheim-Köln
20:30 Augsburg-Paderborn

A bajnokság jelenlegi állása: