Track & Race Sportügynökség Kft. - A sportrendezvény partner

Chelsea: olasz sztárcsapat vinné Emersont

A Tuttosport legfrissebb híre szerint az idei nyáron visszatérhet az olasz bajnokságba Emerson Palmieri. A brazil születésű balhátvéd két évvel ezelőtt szerződött a Chelsea-hez Maurizio Sarri hívására, aki most éppen a Juventus-hoz csábítaná őt.

A 25 esztendős Emerson már hétszeres olasz nagyválogatott, azonban pályafutása kissé megakadni látszik, és egyáltalán nem számít Frank Lampard kedvencei közé a Chelsea-nél. A Santos-ban nevelkedett védő szerződése 2022-ig érvényes a londoniaknál, ám egyre kevesebb az esély arra, hogy azt ki is töltené a Stamford Bridge-en.

Állítólag Sarri az előttünk álló átigazolási szezonban igyekszik rábeszélni a Juve illetékeseit, hogy megvásárolják Emersont a Chelsea-től, sőt, ha már lendületbe jöttek, akkor akár Jorginho is a célkeresztbe kerülhet a „Kékek” kínálatából.