Track & Race Sportügynökség Kft. - A sportrendezvény partner

Szerződést bontott csapatával a magyar csatár – HIVATALOS

Az idei szezon nem sikerült fényesen az egykor hatalmas tehetségnek tartott fiatal magyar csatár számára, angol klubjától pedig elváltak útjaik…

Az angol másodosztályú (Championship) Hull City együttese a pénteki napon hivatalos csatornáin keresztül jelentette be, hogy közös megegyezéssel szerződést bontott magyar válogatott támadójával, Balogh Norberttel.

A korábbi sajtóértesülések szerint a 24 éves csatár kérte szerződése felbontását, hogy új klubjával tárgyalhasson, a “Tigrisek” pedig nem akartak a játékos útjába állni, aki egyébként is nagyon kevés lehetőséget kapott náluk. Balogh tavaly szeptemberben igazolt a Hull Cityhez, amelyben azt követően csupán három tétmérkőzésen jutott szóhoz, állandó szereplését ráadásul egy sérülés is hátráltatta.

Mint ismeretes, Balogh az ezt megelőző idényben a Palermo kölcsönjátékosaként a ciprusi APOEL-ben futballozott, majd olasz klubja ellen csődeljárás indult, a csapatot visszasorolták a negyedosztályba, a játékosok pedig szabadon igazolhatóvá váltak, így került Angliába, ahol azonban nem találta meg számításait.