A Liverpool tárt karokkal várja a Barca kegyvesztettjét – sajtóhír

F. Ádám
F. Ádám
újságíró, 2020 május 31. 07:35

Katalán lapértesülések szerint a számtalan szigetországi érdeklődő közül a tavalyi BL-győztes lehet a favorit a Barcelona csapatánál jó ideje bizonytalan sorsú támadó megszerzésére…

A Mundo Deportivo értesülései szerint távozása esetén valószínűleg a Liverpool csapatában folytathatja pályafutását a Barcelona együttesénél már igencsak kétes megítélésé Ousmane Dembélé.

Mint ismeretes, a 22 esztendős francia támadó az idei szezonban sérülései és formahanyatlása miatt mindössze öt bajnokin és négy BL-meccsen tudott csapata rendelkezésére állni, és csupán egyetlen találat fűződött a nevéhez. Dembélé egyelőre korántsem tudta beigazolni az előzetesen hozzáfűzött reményeket, hiszen emlékezhetünk rá, hogy 2017. nyarán 105 millió euró és további bónuszok ellenében igazolta le őt a Barca a Borussia Dortmundtól. Azt megelőzően, Dembélé a 2015-2016-os idényben 12 gólig jutott a Rennes első csapatában.

A villámgyors támadó esetében egyik sérülést szinte azonnal követte a másik, többször műtötték, hosszú hónapokra kidőlt, és nem tudott klubja számára huzamosabb időn át hasznossá válni. A katalán sajtó szerint a koronavírus-járvány okozta kényszerszünet miatt gazdasági hatások elképzelhetővé teszik, hogy a Barca vezetőségének el kell majd adnia a fiatal játékost, és a korábbi tervekkel ellentétben nem adnak neki sokadik bizonyítási lehetőséget…