Track & Race Sportügynökség Kft. - A sportrendezvény partner

La Liga: eldőlt, hol játssza hazai meccseit a Real Madrid!

Ahogyan arról beszámoltunk, a spanyol bajnokság (La Liga) 2019-2020-as szezonja két héten belül újraindul, az első két forduló menetrendjét már kitűzték…

A koronavírus-járvány utáni újrakezdést követően a Real Madrid azonban nem az Estádio Santiago Bernabéuban fogja játszani hazai mérkőzéseit, miután elkezdődtek a stadion felújítási munkálatai, hanem a zárt kapus meccsek otthona a Real Madrid Castilla 6000 fős létesítménye lesz, mely Alfredo Di Stefanóról került elnevezésre.

A legtöbb találkozót kései időpontban játsszák majd a Spanyolországban ilyenkor szokásos magas hőmérséklet miatt, néhány összecsapásra azonban kedvező időjárási előrejelzések esetén korábban is sor kerülhet. Az újraindulás első hétvégéjén rendeznek majd mérkőzéseket 13 órai kezdettel is.

A Barcelona mögött két ponttal lemaradva a második helyet elfoglaló “királyi gárda” a folytatásban június 14-én az Eibart, június 18-án pedig a Valenciát fogadhatja új otthonában.

Emlékeztetőül az első két forduló menetrendje:

28. forduló:

Június 11. (csütörtök):
22.00: 
Sevilla – Real Betis
Június 12. (péntek):
19.30: 
Granada – Getafe
22.00: Valencia – Levante
Június 13. (szombat):
13.00: 
Espanyol – Alavés
17.00: Celta Vigo – Villarreal
19.30: Leganés – Valladolid
22.00: Mallorca – Barcelona
Június 14. (vasárnap):
13.00: 
Athletic Bilbao – Atlético Madrid
19.30: Real Madrid – Eibar
22.00: Real Sociedad – Osasuna

29. forduló:

Június 15. (hétfő):
19.30: 
Levante – Sevilla
22.00: Real Betis – Granada
Június 16. (kedd):
19.30: 
Getafe – Espanyol
19.30: Villarreal – Mallorca
22.00: Barcelona – Leganés
Június 17. (szerda):
19.30: 
Eibar – Athletic Bilbao
19.30: Valladolid – Celta Vigo
22.00: Osasuna – Atlético Madrid
Június 18. (csütörtök):
19.30: 
Alavés – Real Sociedad
22.00: Real Madrid – Valencia