Track & Race Sportügynökség Kft. - A sportrendezvény partner

Messi: “A futball, ahogy az élet is, már soha többé nem lesz ugyanolyan”

A koronavírus-járványt követően az élet más területeihez hasonlóan a labdarúgás sem lesz ugyanolyan az FC Barcelona argentin labdarúgója, Lionel Messi szerint.

Úgy vélem, a futball, ahogy az élet általában, már soha többé nem lesz ugyanolyan” – idézte a hatszoros aranylabdás támadót az El País Semanal.

“Mi, akik átéltük ezt az időszakot, mindig emlékezni fogunk rá, mi történt” – mondta a jövő hónapban 33 éves sztár, aki egyúttal együttérzését fejezte ki mindazok felé, akik szerettüket vesztették el a világjárvány nyomán.

Egyben kiemelte: végtelenül hálás valamennyi egészségügyi dolgozónak, akik küzdenek a Covid-19 betegség ellen, amelynek szövődményeibe világszerte több mint 369 ezer ember halt bele, közel felük Európában, ahol mintegy 2 millió fertőzöttet tartanak számon.

A 138-szoros válogatott Messi úgy véli: a labdarúgás számos más sportághoz hasonlóan jelentősen megérzi majd a járvány hatását.

Egyrészt gazdaságilag, mivel véleménye szerint számos, a sporttal összefüggésben álló támogatóra lesz hatással a kialakult, bonyolult helyzet; másrészt a profi sportolók teljesítményét illetően, hiszen az edzésekhez, versenysorozatokhoz és a hétköznapokban megszokott más tevékenységekhez a kényszerszünet után fokozatosan kell újra hozzászokni.

A koronavírus-járvány miatt félbeszakadt spanyol bajnokságot három hónapos szünet után június 11-én folytatják, egyelőre zárt kapuk mögött.

A La Liga csapatai hétfőtől készülhetnek együtt ismét teljes kerettel, május eleje óta csupán a kis csoportos edzések voltak engedélyezettek.