Track & Race Sportügynökség Kft. - A sportrendezvény partner

Átigazolások: Kevésnek bizonyult a Barca 65 milliós ajánlata!

A Serie A-ban szereplő Brescia tulajdonosa, Massimo Cellino egy újabb hangzatos kijelentéssel jelentkezett.

A 63 esztendős klubvezető a Corriere della Serra című lapnak egyenesen kijelentette, hogy az FC Barcelona már jó pár hónappal ezelőtt ajánlatot tett Sandro Tonali játékjogának megszerzésére.

“A koronavírus előtt a Barca egy 65 millió eurós ajánlatot tett, és további, számunkra két ‘igen érdekes játékost’ is felajánlott Sandro Tonaliért. A két játékos értéke egyaránt 7,5 millió euró körül mozgott, és az egyikük egy balhátvéd volt.” – Így Cellino, aki pontos neveket nem említett.

“A Barca azonban olyan választ kapott, ami nagyon nem tetszett nekik! Vannak játékosok, akikbe az ember valósággal beleszeret, és nem igazán akar tőlük megválni.” – Folytatta Cellino, aki kitért az európai top-klubok által csábított Tonali jövőjének alakulására.

“Tonalit sokan keresik, a hétvégén például Nasser Al-Khelaifitől, a PSG elnökétől kaptam üzenetet. De Tonali nem akar Párizsba menni… Aurelio De Laurentiis is ajánlott nemrég 40 millió eurót, de még a Fiorentina is mindent megtenne azért, hogy megszerezhesse Tonalit. Azt hiszem, egyértelmű, hogy ő vagy az Inter vagy a Juventus játékosa lesz!” – Jegyezte meg a Brescia tulajdonosa, akinek utolsó kijelentéséhez a Corriere della Sera annyi kiegészítést hozzátett még, hogy Tonalit az Inter évi 2,5 millió eurós fizetéssel, és négy évre szóló szerződéssel csábítja.