Track & Race Sportügynökség Kft. - A sportrendezvény partner

Barca: Több mint fél tucat pozitív tesztet találtak!

A katalán RAC1 rádió elsőként számolt be arról, hogy az FC Barcelonát sem kerülte el a koronavírus-járvány.

A Tú Dirás című rádióműsorban elhangzottak szerint öt Barca játékos és az edzői stáb két tagja produkált pozitív koronavírus-tesztet. Az érintettek – akiket nem neveztek meg –  mindegyikének vérvizsgálata alapján mutatták ki a fertőzést.

A fertőzött játékosoknak és stábtagoknak úgy tudni, nem voltak tüneteik, és most már mindannyian gőzerővel készülnek a jövő heti La Liga-rajtra.
Ugyanakkor ahogyan a beszámolóban is elhangzott, a Barcánál a hét fertőzött miatt közel sem volt nyugodt mindenki a játékosok visszatérését, és a munka megkezdését illetően.

Érdekesség, hogy sem a Barca, sem a La liga nem erősítette meg, de nem is cáfolta a megjelenő hírt.