Legendák Viadala

Leicester City: a német bajnokságból jöhet erősítés a csatársorba – sajtóhír

Sz.Patrik
Sz.Patrik
újságíró, 2020 június 3. 12:03

A Rókák új csatárt keresnek, a választásuk pedig a Bundesligában szereplő Pleára esett, francia sajtóinformációk alapján.


Leicester City a Mönchengladbach játékosát, Alassane Pleát szemelte ki támadósorának megerősítésére, a le10sport értesülései szerint. A 27 éves francia támadó szerződése 2023-ig szól a német együttessel, értékét 25 millió euróra taksálják jelenleg, a “Csikók” pedig körülbelül ennyiért meg is válnának tőle az aktuális piaci helyzetre való tekintettel, amennyiben a csatár távozni szeretne.

A rókák mindenképpen szeretnének még egy támadót igazolni, hogy jövőre is tudják tartani azt a szintet, amelyet idén, ehhez viszont a keretnek mélységet kell adni, ugyanis Vardy és Iheanacho áll jelenleg Brendan Rodgers rendelkezésére.

Plea 2018-ban érkezett a ‘Gladbach csapatához a Nicetől 23 millió euróért, és olyannyira meggyőzte az edzői stábot, hogy mind a 34 Bundesliga találkozón pályára lépett első idényében remek játékkal elő rukkolva hétről-hétre. Az idei kiírásban sem ment neki rosszul, ugyanis minden versenysorozatot figyelembe véve 28 találkozón jutott szóhoz, viszont a gólok száma visszaesett. Míg első idényében 15 gólt és 4 gólpasszt jegyzett, addig a második szezonjában 8 és 1 a mutatója.