Track & Race Sportügynökség Kft. - A sportrendezvény partner

Végleg megvásárolnák a Barcelona brazilját – sajtóhír

A legfrissebb katalán lapértesülések szerint a Barcelona egykori mellőzött középpályását kölcsönző spanyol klub végleg is szívesen látná soraiban a brazil légióst…

A Mundo Deportivo információi szerint a spanyol bajnokságban (La Liga) szereplő Celta Vigo gárdája élne opciós jogával Rafinha esetében, és 16 millió euró ellenében végleg megvásárolná a játékost a Barcelonától.

Rafinha számára rendkívül balszerencsésen alakult a katalánoknál töltött időszak, hiszen a 2018-2019-es évad során már ősszel súlyos térdszalag-szakadást szenvedett, mely következtében a szezon teljes hátralévő részét ki kellett hagynia, addig pedig mindössze öt bajnokin és nyolc tétmeccsen jutott szóhoz. A Celtában 23 tétmeccsen lépett pályára az aktuális idényben, kétszer talált a kapuba, és egy gólpasszt adott.

Nagy kérdés lehet azonban, hogy a 27 éves középpályás szeretne-e a galíciaiaknál maradni, mert állítólag angol és olasz klubok is megkeresték már őt.