Track & Race Sportügynökség Kft. - A sportrendezvény partner

A Chelsea világbajnokával erősítene az AS Roma – sajtóhír

A Farkasok ingyen kaparinthatnák meg a spanyol világbajnok játékost, ami a jelenlegi gazdasági helyzetre való tekintettel nagyon fontos szempont. 


Az AS Roma felvette a kapcsolatot a Chelsea támadójával, Pedro Rodríguezzel, az AS értesülései szerint. A spanyol játékos szerződése június 30-al lejár a Kékeknél, ennek következtében ingyen szerezhetné meg őt az olasz fővárosi klub.

Pedro az idei idényben már kevésbé kapott lehetőséget Frank Lampardtól, és éppen emiatt nem szeretné meghosszabbítani kontraktusát, ugyanis az angol tréner kijelentette, hogy fiatalítani szeretne a csapaton. A 32 éves szélső elmondása szerint legszívesebben visszatérne Barcelonába, de ott nem tartanak igényt a szolgálataira, a legkomolyabb érdeklődőnek pedig most az AS Roma tűnik.

A 65-szörös spanyol válogatott játékos 2015-ben érkezett a Chelsea-hez 27 millió euróért, azóta pedig 201 mérkőzésen léphetett pályára a londoni Kékek színeiben minden versenysorozatot figyelembe véve, amelyeken 43 gólt és 28 gólpasszt jegyzett.