Track & Race Sportügynökség Kft. - A sportrendezvény partner

Barca: A vártnál sokkal, de sokkal nehezebb lehet így a rajt!

Úgy tűnik, a következő héten esedékes La Liga-rajt közel sem megy majd zökkenőmentesen az FC Barcelona számára. 

A katalán TV3 televízió ugyanis elsőként számolt be arról részletesebben, hogy Lionel Messi még a Barca keddi edzésén sérülést szenvedett.

Ugyan egyelőre még csak a találgatás megy az argentin klasszis egészségét illetően, aki a beszámolók szerint jobb combközelítő izmában érzett éles fájdalmat.

Messit azóta már tüzetes vizsgálatok alá vetették, melyek eredmény megerősítette, hogy mikroszakadások keletkeztek a hatszoros Aranylabdás klasszis combjában.

A TV3 felhívja a figyelmet arra, hogy az ilyen jellegű szakadásokat követően a teljes gyógyulás 10 napot vesz igénybe átlagosan, így érdekes lehet, hogy a Barca mondjuk vállal-e, és ha igen mekkora kockázatot Messi szerepeltetésével a Mallorca ellen, június 13-án.