Track & Race Sportügynökség Kft. - A sportrendezvény partner

Bundesliga: egy fejes gól döntött a forduló nyitómérkőzésén – Videóval

A német labdarúgó-bajnokság (Bundesliga) 30. fordulójának nyitómérkőzésén két olyan csapat esett egymásnak, akik komoly célokért küzdenek. A Freiburg a 6. helyért, azaz az Európa-liga selejtezőért harcol, míg a Mönchengladbach a dobogón szeretne végezni. Ennek következtében mindkét együttes számára csakis a három pont jöhetett szóba.

A találkozó elején a hazaiak előtt adódott az első ígéretesebb lehetőség, amelyet Waldschmidt puskázott el. Ezt követően a vendégek magukhoz tértek és óriási fölénnyel játszottak, a 16. percben pedig kis híján meg is szerezték a vezetést, de Plea próbálkozását a Freiburg hálóőre, Schwolow hárítani tudta. A következő komoly lehetőségre a 38. minutumig kellett várni, akkor Florian Neuhaus előtt adódott gólszerzési lehetőség, de nem tudott élni vele. Az első játékrészre pedig több feljegyezhető esemény nem történt, így 0-0-ás döntetlennel mehettek pihenőre az együttesek.

A második félidőben már kiegyensúlyozottabb volt a párharc, amiből a hazaiak tudtak előnyt kovácsolni, ugyanis az 59. percben az éppen csak, hogy pályára lépő Petersen szerezte meg a vezetést fejjel, 1-0. A támadó remekül érkezett Grifo kapu elé lőtt szabadrúgására. A vendégek nem igazán tudták felvenni a ritmust a bekapott gól után, sőt, a francia csatár, Plea második sárgáját begyűjtve a kiállítás sorsára jut a 68. percben. Az emberelőnyben szereplő hazaiak ezt követően még mentek tovább a második találatért, de természetesen a hátsó sorokat rendezve és nem felelőtlenül támadva. A megtört vendégek már nem tudtak komolyabb lehetőséget kialakítani, ennek következtében nagyon fontos három pontot buktak el. A Freiburg ezzel megközelítette egy pontra az előtte helyezkedő Hoffenheimet és Wolfsburgot, azonban az említett két gárdának még hátra van a mérkőzése. A Mönchengladbach pedig vereségével eltávolodhat a dobogós helyektől, sőt, ha holnap a Bayer Leverkusen legyőzi a Bayern Münchent, akkor a Bajnokok Ligája selejtezőt érő negyedik hely is ugorhat.

Freiburg – Mönchengladbach 1-0 (0-0)
Játékvezető: M. Schmidt, Helyszín: Schwarzwald-Stadion
Gólszerzők: N. Petersen (59′) ill. –
Kiállítva:
Plea (68′)

A 30. forduló további programja
Szombat:
15:30 Düsseldorf – Hoffenheim
15:30 Frankfurt – Mainz
15:30 Leverkusen – Bayern München (Tv: Sport 1)
15:30 RB Leipzig – Paderborn (Tv: Sport 2)
18:30 Borussia Dortmund – Hertha (Tv: Sport 1)

Vasárnap: 
13:30 Werder Bremen – Wolfsburg (Tv: Sport 1)
15:30 Union Berlin – Schalke 04 (Tv: Sport 1)
18:00 Augsburg – Köln (Tv: Sport 1)

A bajnokság pillanatnyi állása