Track & Race Sportügynökség Kft. - A sportrendezvény partner

Tottenham: a Lazio egyik legjobbja érkezhet a nyár folyamán – sajtóhír

Az olasz élvonalból igazolna fiatal és tehetséges hálóőrt a Spurs, a CalcioMercato értesülései szerint.


Tottenham Hotspur érdeklődik a Lazio kapusa, Thomas Strakosha játékjoga iránt. Ha a hírek igazak és tényleg szeretné őt leigazolni a londoni klub, akkor Hugo Lloris távozhat, ugyanis az albán kapus biztos nem padozni érkezne a Premier League-ben szereplő együtteshez.

A 25 éves portásnak is köszönhető az, hogy az olasz fővárosi csapat ilyen remek idényt produkál, ugyanis mindössze egy ponttal vannak lemaradva a listavezető Juventustól. A hírek szerint José Mourinho és a Spurs megfigyelői is ugyanígy gondolják, tehát, hogy a kapus remek teljesítményének köszönhetően áll a második helyen a Lazio a Serie A-ban, ennek következtében szerződtetné őt a Tottenham.

A 12-szeres albán válogatott kapus jelenlegi értékét 20 millió euróra becsülik, de a jelenlegi piaci árak mellett legalább 35-40 millió eurót szeretne érte kapni az olasz fővárosi együttes. Azonban nem mindenáron válnának meg tőle, hanem csak abban az esetben, ha maga a játékos is távozni akar.

Strakosha 2015 óta erősíti az olasz együttest, azóta 120 tétmérkőzésen kapott lehetőséget az első számú csapatban, amelyekből 36 találkozót sikerült lehoznia kapott gól nélkül.