Track & Race Sportügynökség Kft. - A sportrendezvény partner

La Liga: “Ez a sevillai derbi történelmi lesz!”

Julen Lopetegui, a Sevilla trénere a Betis elleni derbi előtti sajtótájékoztatóján nem fukarkodott a hangzatos kijelentésekkel, amikor a találkozóról kérdezték.  

“Történelmi meccsre készül Sevilla!” – Idézi a Marca Lopeteguit, aki szerint az, hogy a városi derbit megrendezhetik, az Andalúzia győzelmét is jelenti a koronavírus ellen.

“Fontos lesz, hogy miképpen sikerül alkalmazkodnunk ehhez a különleges helyzethez. Úgy érzem, ebből a meccsből alapvető következtetéseket lehet majd levonni, akár a világ különböző pontjain is. Korlátozott lehetőségeink voltak a felkészülésre, szigorú szabályokat betartva, állandó egészségügyi ellenőrzéseken átesve, de a legfontosabb, hogy visszatér a futball!” – Folytatta a korábbi spanyol szövetségi kapitány.

“A felkészülés különböző szintjein elvégeztünk mindent, amit csak lehetett. Örültünk volna, ha több időnk marad dolgozni a bajnokság folytatása előtt, de ahogy már mondtam, ez már nem számít. Gratulálnunk kell mindannyiunknak, azért, hogy idáig jutottunk, és végre ez már a valóság!” – Tette még hozzá Lopetegui.