Track & Race Sportügynökség Kft. - A sportrendezvény partner

La Liga: idegenben ütötte ki ellenfelét az Atlético Madrid – Videóval

A spanyol labdarúgó-bajnokság (La Liga) 29. fordulójának szerdai játéknapján rendezték az Osasuna – Atlético Madrid összecsapást, ami a madridi gárda számára nehéz terepnek ígérkezett, de kötelező volt a győzelem.

A vendégek számára égető szükség volt a három pontra, ha a Bajnokok Ligájában szeretnének indulni, míg az Osasuna számára már kevésbé, nekik leginkább az lehetett érdekfeszítő, hogy egy nagy skalpot gyűjthetnek be. Az Atlético Madrid kicsit nehézkesen kezdett, de végül felpörögtek, aminek az eredménye az lett, hogy egy rosszul tisztázott labdát 12 méterről Joao Félix a kapuba bombáz, megszerezve csapatának a vezetést a 27. percben (0-1). A gólt követően jött a szokásos játék Simeone együttesétől, azaz visszaálltak és inkább a védekezést, valamint a mezőnyharcot helyezték előtérbe, így az első félidőben nem jegyezhettünk fel több ordítóan nagy lehetőséget.

A második félidő elején az Osasuna jött előre, hogy sikerüljön egyenlíteniük, de vérszegény próbálkozás volt részükről. Az Atlético azonban nem puskázta el első lehetőségét a második játékrészben, egy remek kontra végén Diego Costa hozta kihagyhatatlan helyzetbe Joao Félixet, aki higgadtan gurított az üres kapuba, ezzel megszerezve csapata és saját maga második gólját is az 56. percben (0-2). A második találatot követően a vendégek átvették a mérkőzés irányítását, azonban komoly gólszerzési esélyig nem jutottak el, viszont így is sikerült megszerezni harmadik góljukat. Egy kis szabadrúgást hajtott végre Herrera végre az Osasuna kapuja előtt a 79. minutumban, amelyet a csereként beálló Marcos Llorente kapott meg, majd három védő között küzdötte be magát a kapu elé, az ezt követő ziccert pedig nem hibázta el a középpályás (0-3). Négy perccel a gólját követően egy gólpasszt is kioszt Llorente, aki Moratát ugratta ki remek ütemben, a spanyol válogatott csatár pedig nem hibázta el az előtte adódó lehetőséget (0-4). Sőt, nem álltak le a matracosok, Llorente újabb gólból vette ki a részét, ugyanis egy újabb gólpasszt kioszt a Kínából visszatérő Carrascónak, aki így megszerzi első gólját a régi-új csapata színeibena 88. percben (0-5). Az Osasuna két alkalommal is szépíthetett volna, de Oblak szokásához híven bravúrokat mutatott be és állta a sarat. Az Atlético Madrid ezzel a győzelmével feljött a negyedik helyre, de riválisa, a Real Sociedad egyel kevesebb mérkőzést játszott.

Oasuna – Atlético Madrid 0-5 (0-1)
Játékvezető: R. Bengoetxea, Helyszín: Reyno de Navarra Stadion (Pamplona)
Gólszerzők:ill. Joao Felix (27′ 56′), M. Llorente (79′), Morata (82′), Carrasco (88′)

A forduló eddigi eredményei
Levante – Sevilla 1-1
Betis – Granada 2-2
Getafe – Espanyol 0-0
Villarreal – Mallorca 1-0
Barcelona – Legnaés 2-0
Eibar – Athletic Bilbao 2-2
Valladolid – Celta Vigo 0-0

A forduló további mérkőzései
Csütörtök:
19:30 Alaves – Real Sociedad (Tv: Spíler 2)
22:00 Real Madrid – Valencia (Tv: Spíler 2)

A bajnokság jelenlegi állása