Track & Race Sportügynökség Kft. - A sportrendezvény partner

Még egy ideig Fernando Santos marad a portugál válogatott szövetségi kapitánya – hivatalos

A Portugál Labdarúgó-szövetség (FPF) hivatalosan is bejelentette, hogy meghosszabbították a válogatott szövetségi kapitányának, Fernando Santosnak a szerződését. 

Fernando Santos egészen 2024-ig marad a portugál válogatott szövetségi kapitánya, ami azt jelenti, hogy az abban az évben megrendezett Európa-bajnokságon is ő fogja még irányítani a nemzeti csapatot. Korábbi kontraktusa 2021 nyaráig szólt.

Santosban nagy a bizalom a szövetség felől, hiszen Portugália az ő vezetésével nyerte meg a 2016-os Eb-t, illetve 2019-ben a Nemzetek Ligája döntőjét is.

“Nem volt nehéz meghozni ezt a döntést, hiszen egy Európa-bajnokról van szó. Ő egy igazi győztes. 

– nyilatkozta a szövetség elnöke, Fernando Gomes.

A 65 éves portugál szakember 2014-ben vette át a portugál válogatott irányítását, korábban pedig a Porto, a Benfica, a Sporting és a görög válogatott edzője is volt.

“Megtiszteltetés számomra és az edzői stábom számára is, hogy folytathatjuk ezt a projektet. Tudjuk, hogy nem nyerhetünk meg mindent, de azért mindig meg kell próbálni.”

– mondta Santos a hosszabbítás után.