Track & Race Sportügynökség Kft. - A sportrendezvény partner

25 milliót fizethet az olasz csapat Szoboszlaiért – sajtóhír

A legfrissebb olasz lapértesülések szerint az olasz bajnokságban (Serie A) szereplő AC Milan együttese eltántoríthatatlanul kitart korábbi célja, a magyar tehetség leigazolása mellett…

A Sport Mediaset aktuális beszámolója értelmében az AC Milan gárdája 25 millió euró ellenében készül szerződtetni a Red Bull Salzburg tehetséges magyar irányítóját, Szoboszlai Dominiket.

A 19 esztendős magyar tehetség a Salzburg elmúlt szezonjában két osztrák bajnoki és egy kupa-találat mellett a BL csoportkörében is eredményes tudott lenni, és az aktuális szezonban fokozatosan egyre több játéklehetőséget követelt magának, és egyre több olasz és angol klub érdeklődését vonzatta magára. Szoboszlai az idei szezonban 9 gólt és 13 gólpasszt regisztrált, a májusi újrakezdés óta hat tétmérkőzésen ötször volt eredményes.

A közelmúltban egy másik olasz szakoldal, a Tuttomercatoweb eközben úgy értesült, hogy a milánóiak már januárban is közel álltak Szoboszlai megszerzéséhez, és továbbra sem mondtak le róla. Az olasz lapok általános vélekedése szerint a piros-feketék következő vezetőedzője, Ralf Rangnick egyik fő kiszemeltjeként kezelik.