Track & Race Sportügynökség Kft. - A sportrendezvény partner

La Liga: gólképtelen volt a Barcelona a rangadón – videóval!

Amilyen jól csengő a párosítás, annyira volt unalmas az FC Barcelona és a Sevilla rangadója a spanyol bajnokság 30. fordulójában.

Gőzerővel robog a spanyol bajnoki pontvadászat a járvány okozta leállást követően – egy héten belül ez volt a harmadik mérkőzése a Sevillának és a Barcelonának is. A sűrű program viszont nem lehet kifogás, mindkét oldalon a győzelem volt a cél. A Barcelona két győzelem után várhatta ezt az összecsapást, hiszen a Mallorca és a Leganes ellen is sikerült könnyed játékkal diadalmaskodniuk, ráadásul 6-0-ás gólkülönbséget produkáltak, ami külön figyelemreméltó. A Sevilla is jól indított, hiszen legyőzték a Betist a városi derbin, ám a Levante ellen már csak egy döntetlent tudtak elérni. Hazai pályán viszont megvolt az esélyük, hogy kis szerencsével megcsípjék a Barcelonát.

Nagyon óvatosan kezdtek. Julen Lopetegui együttese lényegében leparkolta a buszt Vaclik kapuja elé és betömörülve várta a vendég rohamokat. Nem egy elegáns megoldás ez a tabellán harmadik helyet elfoglaló és BL-re pályázó együttestől, de a célt elérték vele. A katalánok járatták a labdát, de nehezen tudták megjátszani az elöl lévő támadóikat, még nehezebben tudták helyzetbe hozni őket. Elég bizonytalannak tűntek, jó 20 perc kellett, mire az első komolyabb Barca-lehetőségeket feljegyezhettük. A vendég lendület 2-3 helyzetig tartott ki, az első félidő végére azonban lankadt a lelkesedés Setien csapatánál. A Sevilla viszont aktivizálta magát, de a szünetig nem született gól.

Lopetegui átbeszélte a taktikát játékosaival és rendezte a sorokat, ennek következtében pedig a Sevilla játékának a minősége jelentősen feljavult. A védekezésük áttörhetetlennek tűnt, a Barca játékosai egyszerűen képtelenek voltak feltörni azt. Jöttek azonban kontrák: Ocampos és Munir is komoly lehetőségekkel jelezte, hogy a Sevilla jár közelebb a győzelemhez. Lopetegui cserékkel frissített csapatán, amely jó darabig uralta a középpályát – az történt a pályán, amit ők akartak. Setien talán kissé későn kezdett el cserélgetni, de összességében még a változtatások után sem tudott érvényesülni a Barcelona. Lényegében csak Messi szabadrúgásai jelentettek igazi veszélyt, más nem. A Sevilla játékosai sokat dolgoztak, ám erővel nem bírták ezt a tempót, így a végén támadásokra már nem igazán maradt kapacitás.

Lényegében mind a két csapat hatástalannak bizonyult a gólszerzést tekintve, a 0-0-ás eredmény pedig a Sevilla számára kedvezőbb. Megdolgoztak azért a pontért, mégpedig egy egészen elit védekezést bemutatva. A Barcelona viszont még mindig nem üzemel olyan magas fordulatszámon, amire szükség lenne a bajnoki cím megszerzéséhez. Ezzel a botlással ugyanis esélyt kínáltak a Real Madridnak arra, hogy egy esetleges vasárnapi győzelemmel ismét fej-fej mellett álljon a két gigász a tabella élén. A Sevilla előnye 3 pont az Atletico mögött a harmadik pozícióban.

Sevilla – Barcelona 0-0
G.:

Sevilla: Vaclik – Reguilon, Diego Carlos, Kounde, Jesus Navas – Oliver Torres (Banega), Fernando, Jordan (Gudelj) – Munir El Haddadi (Suso), Luuk de Jong (En Nesyri), Ocampos (Franco Vazquez). Edző: Lopetegui.

Barcelona: ter Stegen – Jordi Alba, Lenglet, Pique, Semedo – Rakitic (Puig), Busquets, Arturo Vidal (Griezmann) – Braithweith (Arthur), Luis Suarez, Messi. Edző: Quique Setien.

A forduló eddigi eredményei

Granada – Villarreal 0-1
Mallorca – Leganes 1-1

A forduló további programja

Szombat:
14:00 Espanyol – Levante (Spíler 2)
17:00 Athletic Bilbao – Betis (Spíler 2)
19:30 Getafe – Eibar (Spíler 2)
22:00 Atletico Madrid – Valladolid (Spíler 2)

Vasárnap:
14:00 Celta Vigo – Alaves (Spíler 2)
19:30 Valencia – Osasuna (Spíler 2)
22:00 Real Sociedad – Real Madrid (Spíler 2)

A bajnokság aktuális állása

A góllövőlista élmezőnye

Köszönet a táblázatokért az Eredmények.com-nak!