Track & Race Sportügynökség Kft. - A sportrendezvény partner

van Dijk véleménye a szezon végéről!

Ma este pályára lép a Liverpool, amely már csak karnyújtásnyira van attól, hogy 30 év után ismét megnyerje az angol bajnokságot. A klub védője, Virgil van Dijk azonban nem állna meg ennyinél.

Csupán két győzelem kell Jürgen Klopp együttesének ahhoz, hogy 30 esztendő elteltével ismét megnyerjék az angol pontvadászatot. Az első lépést ma este meg is tehetik az Everton elleni városi derbin. Virgil van Dijk elmondása alapján viszont nem elégszenek meg ennyivel:

Két győzelemmel már bajnoknak mondhatjuk magunkat, de nem állunk meg ennyinél. A többi meccset is meg akarjuk nyerni. Ezt az időszakot egyfajta felkészülésnek is vehetjük, mert a szezon vége nagyon közel lesz az új idény kezdetéhez. Az edzőnk is hasonló véleményen van, ezekről a találkozókról. Még nem nyertük meg a trófeát, de ha meg is van, akkor sem dőlhetünk hátra. Minimum ugyanígy kell majd teljesítenünk a következő szezonban is, ha el akarjuk érni a céljainkat. A csapat számára is hasznosak lehetnek ezek a meccsek. mivel sokaknak ez nagy lökést adhat, hogy elérjék a következő szintet. Mindent megteszünk, hogy megnyerjük a bajnoki címet és ha ez sikerül, akkor az a célunk, hogy megvédjük. Tudjuk, hogy ez nagyon nehéz lesz, hiszen a Bajnokok Ligájában is mindent megtettünk a címvédés érdekében, ám mégsem sikerült.

A Liverpool este 20:00-tól lép pályára az Everton otthonában. A mérkőzést a Digi Sport 1 közvetíti.