Track & Race Sportügynökség Kft. - A sportrendezvény partner

Fortuna Liga: biztosította az El-részvételt a DAC csapata – videóval

A szlovák bajnokság (Fortuna Liga) vasárnap esti programjában idegenbeli rangadón szerepelt a Nagyszombat ellen a harmadik helyen álló FC DAC 1904 együttese…

A regionális rivális Nagyszombat vendégeként két második félidei találat jóvoltából biztosította helyét az Európa-liga őszi selejtezőjében az FC DAC 1904 együttese. Az első játékrész során még mindig csapat csupán kihagyott lehetőségekig jutott, aztán a második félidő derekánál a szerdahelyiek hat perc alatt szerzett két találatukkal döntötték el a három pont sorsát. A 66. percben a csapatkapitány Kalmár Zsolt önzetlen passzából a venezuelai Eric Ramírez tudott eredményes lenni, nem sokkal később pedig Divkovic átadásából Andrija Balic lőtte ki a hosszú alsót ajtó-ablak helyzetben.

Az újabb három pont azt jelentette, hogy a DAC gárdája a következő idényben is biztosan ott lesz az Európa-liga-selejtezőben, egyúttal négy pontra sikerült megközelíteni a második helyezett Zsolnát, Bernd Storck kinevezése óta pedig második mérkőzését is megnyerte a felvidéki csapat.

Nagyszombat – FC DAC 1904 0-2 (0-0)
Gólszerzők:ill. Ramírez (66.), Balic (72.)

 

A bajnokság aktuális állása

A góllövőlista élmezőnye