Track & Race Sportügynökség Kft. - A sportrendezvény partner

Így vélekedik Eriksen a klubváltásról!

Christian Eriksen jövője hosszú ideig kérdéses volt az előző átigazolási időszakokban. A dán középpályás végül az Inter együtteséhez szerződött. Most erről a döntéséről beszélt.

Az átigazolása és a koronavírus-járvány által okozott gazdasági problémák előtt 90 millió euróra taksált Christian Eriksent 20 millió eurórért szerezte meg az Inter idén januárban. Az olasz klub helyzetét segítette, hogy a dán középpályás szerződéséből már csak fél év volt hátra, így a Tottenhamnek el kellett fogadnia egy ekkora összeget is, ha valamekkora pénzt akartak látni játékosukért.

Eriksen azóta összesen 10 meccsen lépett pályára a fekete-kékek színeiben, amelyeken 2 gólt szerzett és 2 gólpasszt is kiosztott. A 28 esztendős futballista nemrég egy interjúban beszélt arról, hogy hogyan vélekedik a klubváltásról:

A dolgok egyre jobbra fordulnak, úgy vélem jól döntöttem, hogy idejöttem. A szurkolók és a csapattársak is örömmel fogadtak, ami nagyon jólesett. Nagyon büszke vagyok, hogy ennek a csapatnak a tagja lehetek, de különösen annak, hogy az Inter meg akart szerezni engem. Csalódott vagyok, hogy eddig nem tapasztalhattam meg a szurkolók által teremtett atmoszférát, de remélhetőleg hamarosan ennek is eljön az ideje. Az eddigi mérkőzéseken voltak jó pillanataim, de szerintem még nem látták az igazi Eriksent. Úgy érzem bőven tudok még fejlődni, és remélem, hogy több gólt is tudok majd szerezni a későbbiekben.

A koronavírus-járványt követő újrakezdés óta két meccset játszott a milánói alakulat. Eriksen a Napoli ellen gólt szerzett, míg a Sampdoria ellenében egy gólpasszt osztott ki.