Track & Race Sportügynökség Kft. - A sportrendezvény partner

Serie A: Magabiztos győzelmet aratott az AC Milan!

A kiesés elől menekülő Lecce és a nemzetközi kupaszereplésre hajtó Milan csapott össze a Serie A 27. fordulójában. A második félidő elején a hazaiak kissé rá tudtak ijeszteni a milánóiakra, de ezt követően Pioli tanítványai gyorsan lerendezték a találkozót.

A Milan már a mérkőzés elejétől kezdve igyekezett dominálni a találkozót. Az első nagy helyzet Bonaventura előtt adódott, aki egy szögletet követően kissé kisodródott helyzetből adott le egy lövést, de Gabriel hárítani tudta. A 20. percben Kessie engedett el egy távoli kísérletet, amit a hazaiak kapusa szintén magabiztosan védett. A 26. minutumban aztán góllá érett a Milan fölénye. Calhanoglu beadásába Castillejo tette bele a lábát, a labda pedig a hálóban kötött ki, 0-1! A 36. percben aztán majdnem összejött az egyenlítés a hazaiak részéről, de a gólt les miatt érvénytelenítették. Az első félidő utolsó helyzete is a Lecce előtt adódott, Lapadula azonban kihagyta a nagy helyzetet.

A második játékrészben Babacar váltotta a megsérült Lapadulát. Az 53. percben a szenegáli támadónak sikerült kiharcolnia egy büntetőt, amit Mancosu magabiztosan értékesített, 1-1! 1 perccel később már ismét a Milan vezetett. Egy távoli lövést még sikerült védenie Gabrielnek, ám a kipattanóra Bonaventura ért oda elsőként, aki nem hibázta el a helyzetet, 1-2! Pár minutummal később újabb gólt szereztek a vendégek. Egy Lecce szögletet követően a Milan megkontrázta az ellenfelét, Rebic egy az egyben vihette a labdát Gabrielre, és értékesítette is az óriási lehetőségét, 1-3! A 72. percre aztán minden kérdést lezárt a Milan. Conti lőtte középre a labdát, amit a csereként beállt Leao stukkolt közelről a hálóba, 1-4! Ezt követően a mérkőzés irama alaposan visszaesett, a Leccén egyre inkább az érződött, hogy a mérkőzés végét várják, és a Milannak sem volt innentől sietős. Az utolsó 20 percet a vendégek lemenedzselték, összességében pedig teljesen megérdemelten nyerték meg a mérkőzést.

Lecce – AC Milan 1-4 (0-1)
Helyszín:
Stadio Via del Mare Vezette: Paolo Valeri
Gólszerzők:
Mancosu (54. büntető) ill. Castillejo (26.), Bonaventura (55.), Rebic (57.), Leao (72.)
Sárga:
Lucioni (49.) ill. Gabbia (63.)
Kiállítás: – ill. –

Lecce: Gabriel – Calderoni, Meccariello, Lucioni, Rispoli – Petriccione, Tachtsidis, Mancosu (Skakhov 87.), Saponara (Vera 87.) – Lapadula (Babacar 46.), Falco Vezetőedző: Fabio Liverani

AC Milan: Donnarumma – Conti, Kjaer (Gabbia 40.), Romagnoli, Hernández – Bennacer, Kessie (Biglia 86.), Castillejo (Saelemaekers 68.), Calhanoglu, Bonaventura (Paqueta 86.) – Rebic (Leao 68.) Vezetőedző: Stefano Pioli

 

A mérkőzés összefoglalója 

 

 

A 27. forduló eredményei és további programja:

Hétfő:
Fiorentina 1–1 Brescia
21:45 Bologna – Juventus (Tv: Digi Sport 1)

Kedd:
19:30 Spal – Cagliari (Tv: Digi Sport 3)
19:30 Verona – Napoli (Tv: Digi Sport 1)
21:45 Genoa – Parma (Tv: Digi Sport 2)
21:45 Torino – Udinese (Tv: Digi Sport 1)

Szerda:
19:30 Inter – Sassuolo (Tv: Digi Sport 2)
21:45 AS Roma – Sampdoria (Tv: Digi Sport 3)
21:45 Atalanta – Lazio (Tv: Digi Sport 2)

A bajnokság jelenlegi állása: