Track & Race Sportügynökség Kft. - A sportrendezvény partner

Barca: “Nehéz ezt a helyzetet megszokni, de mégis fejlődnünk kell!”

Az FC Barcelona középpályása, Arturo Vidal a Radio Cooperativa-nak adott interjújában a spanyol bajnoki idény befejezése kapcsán elmélkedett.

“Különös és egyben bonyolult így futballozni, kezdve a meccs előtti protokolloktól. Ilyen előírásokra még csak gondolni sem mertünk korábban!” – Kezdte Vidal.

“A szurkolók leírhatatlan érzelmi töltetet adtak egy találkozónak, ez most megszűnt, az atmoszféra teljesen megváltozott! Nem érezheted a szurkolóid motivációját, ami nélkül nagyon más pályára lépni. Nincs meg ez a plusz motiváció, ami nélkül nehéz futballozni.” – Folytatta Vidal, majd megjegyezte, hogy szerinte a futball nagyrészt a szurkolók által teremtett hangulatról szól.

A chilei középpályás röviden kitért még a Barca bajnoki szereplésére is, de a közelgő Bajnokok Ligájáról is beszélt.

“Nehéz időszak vár ránk, sorra jönnek a meccsek. Kemény sorozat lesz, amelyben kulcsfontosságú, hogy miképpen sikerül regenerálódni két meccs között. Fejlődnünk kell, jobb eredményekre van szükségünk. Máris jön az Atheltic Bilbao elleni meccs, ami egyáltalán nem ígérkezik könnyűnek (…) A Bajnokok Ligájában ha legyőzzük a Napolit, onnantól egy meccsen dől el a továbbjutás. Azokon a meccseken az egyéniségeknek még nagyobb szerepük lesz, alig várom a kezdést!” – Így Vidal.