Track & Race Sportügynökség Kft. - A sportrendezvény partner

Svájc: a sereghajtótól kapott ki a címvédő! – Videóval

Svájcban is újra indult a labdarúgás. A hétvégén elindult bajnokságban, ezúttal hétközi fordulót rendeztek és rögtön az első mérkőzésen óriási meglepetés született.

A Young Boys csapata címvédőként, indén is az első helyért hajt. Ezért kötelező győzelemnek tűnt a tabella utolsó helyén álló Thun legyőzése. Ennek ellenére a kis csapat felvette a kesztyűt és egy szerencsés góllal nyerni is tudott.

A berni csapat legnagyobb riválisa, az azonos pontszámmal álló St. Gallen, majd csütörtökön lép pályára a Zürich ellen.

A 36 fordulós svájci bajnokság 25. fordulójában járunk, tehát még semmi sem dőlt. A bajnoki címért is ugyanolyan kiélezett harc folyik, mint a kiesés elkerüléséért. A Kecskés Ákos és Holender Filip személyében magyar futballistákkal is rendelkező Lugano, ma lép pályára a Luzern ellen.

FC Thun – Young Boys 1-0 (0-0)
Gólszerző: Munsy (64.)

Bajnokság állása