Track & Race Sportügynökség Kft. - A sportrendezvény partner

Befejezte pályafutását a német támadó!

A tegnapi nap játszotta utolsó profi mérkőzését Mario Gomez a VFB Stuttgart támadója. A csatár elérte kitűzött célját, hiszen segített visszajutni csapatának a Bundesligába.

Gomez 2005 nyarán került fel a Stuttgart első csapatához, amellyel a 2006/07-es idényben bajnoki címet ünnepelhetett. Innen 4 évvel később távozott, a rekordbajnok Bayern München együtteséhez. A bajoroknál is nagyon jól teljesített az ott eltöltött 4 idénye alatt, hiszen kétszer bajnok és kupagyőztes lett, egyszer a Bajnokok Ligáját is megnyerte, valamint ő lett a 2010/11-es idény legeredményesebb támadója 28 góllal. A bajor sztárcsapatot követően a Fiorentinába került, majd a Besiktasnal is megfordult kölcsönben, ahol szintén egy gólkirályi címet zsebelhetett be. Olaszországból ismét a Bundesligába vezetett az útja, ahol először a Wolfsburghoz került, majd másfél esztendővel később visszatért oda, ahol profi pályafutását kezdte, a Stuttgarthoz. Ugyan tavaly kiestek az élvonalból, Gomez maradt és tevékeny részese volt annak, hogy a VFB a 2. helyet megszerezve visszajutott az élvonalba. Igaz az utolsó találkozóját elveszítette a Stuttgart, de Gomez góllal tudott búcsúzni szeretett csapatától, amelynek színeiben idén 24 meccsen jutott szóhoz 1294 perc erejéig, ami alatt 7 gólt szerzett és 1 gólpasszt is kiosztott. Profi pályafutása alatt összesen 589 meccsen lépett pályára klubcsapataiban, amelyeken 305 alkalommal iratkozott fel az eredményjelzőre és 72 előkészítést vállalt magára. A német válogatott szerelését 78-szor viselhette és 31 gólt szerzett.