Track & Race Sportügynökség Kft. - A sportrendezvény partner

Inter: még mindig nem született döntés a kölcsönjátékos szerződtetését illetően

A középpályás nem tartozik az alapemberek közé, azonban nem foglaltak a szerződésbe horribilis kivásárlási összeget, így lehet megtartják őt.


Az Inter a Sassuolo gárdájától vette kölcsön erre az idényre Stefano Sensit, akivel megvan elégedve Antonio Conte mester, azonban nem biztos, hogy megérné-e őt leigazolni a kispadra, a Gazzetta dello Sport értesülései szerint.

Az 24 éves középpályásra 20 millió eurós kivásárlási árat kötöttek a felek, amelyet a Nerrazzuri kifizetne érte, de még nem teljesen biztosak a döntésükben. Pedig hamarosan muszáj lesz végleges elhatározásra jutniuk, ugyanis, ha vége van a Serie A küzdelmeinek, úgy a játékos visszakerül a Sassuolóhoz, aminek alapdátuma június 30-a volt, de a szezon végéig kitolták a kölcsönszerződést a felek a koronavírus-járvány miatt.

A Sassuolonál reménykednek benne, hogy nem köttetik meg az üzlet, ugyanis a hírek szerint van más érdeklődő is a négyszeres olasz válogatott játékos iránt, akiért akár 30 millió eurót is kaphatnának.

Sensi minden versenysorozatot figyelembe véve 18 mérkőzésen kapott lehetőséget, viszont mindössze 1007 perc jutott neki, ami a szezon egészére levetítve igencsak kevés. Azonban középpályás létére így is szerzett 3 gólt és 4 gólpasszt ezeken a találkozókon.