Track & Race Sportügynökség Kft. - A sportrendezvény partner

Pochettino nemet mondott a portugál melóra! – sajtóhír

Hiába szerette volna a Benfica együttese megszerezni Mauricio Pochettinót a klub új menedzserének, sajtóhírek szerint az argentin tréner elutasította a felkérést.

A Benfica hosszú ideje bukdácsol a portugál bajnokságban, amelynek köszönhetően egyre valószerűtlenebb, hogy képesek lesznek megvédeni bajnoki címüket. Az utolsó 10 bajnoki meccsükből mindössze kettőt tudtak megnyerni 4-4 döntetlen és vereség mellett. Ezeknek a gyenge eredményeknek hála 5 fordulóval a pontvadászat vége előtt már 6 pontos hátrányba kerültek legnagyobb riválisukkal, a Portóval szemben.

Ahogy arról már beszámoltunk, a gyenge teljesítményeknek hála a gárda jelenlegi vezetőedzője, Bruno Lage személyesen nyújtotta be lemondását a klub elnökének, Luis Felipe Vieiranak. Arról még nem született hivatalos bejelentés, hogy ezt az elnök elfogadta-e ezt, de egy ideje már cikkeztek a nemzetközi sportsajtóban arról, hogy a Tottenham korábbi trénere, Mauricio Pochettino a fő kiszemelt az edzői posztra. A tavaly november óta munkanélküli, BL döntőt is megjárt argentin tréner azonban elutasította a portugál gárda felkérését az O Jogo értesülései alapján. A szaklap azt is tudni véli, hogy a lisszaboni együttesnek már meg is van az új célpontja, méghozzá egy másik londoni gárdától menesztett menedzser, Unai Emery szermélyében.