Legendák Viadala

PL: sima győzelmet aratott hazai pályán a Chelsea – videóval

K. Tamás
K. Tamás
újságíró, 2020 július 4. 22:55

A West Ham elleni csúfos bukást követően, ezúttal már hozta a papírformát a Chelsea együttese.

A hétközi forduló alatt elkönyvelt West Ham elleni 3-2-es vereséget követően, újabb kiesőjelölt ellen léphetett pályára Frank Lampard gárdája, azonban a Darazsak immár nem okoztak gondot a londoniak számára hazai pályán.

A kieső helyek felett 1 ponttal tanyázó Watford szinte veszélyeztetés nélkül zárták a mérkőzést, miközben a Chelsea már az első félidőben eldöntötte az összecsapást, előbb Olivier Giroud góljának, majd Willian büntetőjének köszönhetően. Christian Pulisic ezúttal is remek formában lépett pályára, az amerikai szélső újabb tizenegyest harcolt ki csapata számára.

A második játékrész már jóval visszafogottabban zajlott, a Watford gyenge kísérleteire Ross Barkley válaszolt egy újabb góllal a hajrában.

A londoni csapat ezzel a győzelemmel továbbra is a negyedik helyen tanyázik, hétközi vereségének köszönhetően azonban mindössze két pontos előnnyel a nagy rivális Manchester United előtt.

Chelsea – Watford: 3-0  (2-0)
Gólszerzők: O. Giroud (28.) Willian (43.) Barkley (92.) ill. –
Kiállítás: – ill. –