Track & Race Sportügynökség Kft. - A sportrendezvény partner

PSG: a Manchester City egyik legjobbját happolnák el – sajtóhír

A francia címvédő leigazolná a manchesteri kékek algériai szélsőjét, a CalcioMercato értesülései szerint.


Paris Saint-Germain kihasználná a Manchester City két éves eltiltását a Bajnokok Ligájától. A párizsiak ugyanis Riyad Mahrezt szemelték ki, aki mindenképpen a legrangosabb európai kupasorozatban akar szerepelni.

A Pep Guardiola vezette együttes viszont minden olyan játékosának, aki ezen okból kifolyólag akar távozni a klubtól, annak erősen megfogja kérni az árát, így az algériai szélsőjét is. A 29 éves támadó jelenlegi értékét 50 millió euróra becslik, a Manchester City viszont 65-70 millió eurót kérne érte a PSG-től, de a francia csapat nem rettenne meg ettől az összegtől sem, pláne, ha a Mbappé, Neymar, Di María trióból akárcsak egy is továbbáll a nyár folyamán.

Mahrez 2018-ban érkezett a Premier League címvédőjéhez, azóta 83 mérkőzésen kapott lehetőséget minden versenysorozatot figyelembe véve, amelyeken 23 gólt és 27 gólpasszt jegyzett az algériai válogatott játékos.